Idegenvezető tanfolyam-szigorú ellenőrzés nyártól
2010-02-25Idegenvezető tanfolyam-szigorú ellenőrzés nyártól!
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a Fővárosi Közterület-felügyelet és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ellenőrzésére számíthatnak nyáron Budapesten az idegenvezetők.
Mint Lukács Balázs, az MKEH idegenforgalmi osztályának osztályvezetője csütörtökön a budapesti Guest Zrt. konferenciatermében rendezett turisztikai vitaindító fórumon elmondta: az idei nyár folyamán 5-8 idegenvezető, a fogyasztóvédelem valamint a Közterület-felügyelet kíséretében folytat ellenőrzéséket az MKEH a fővárosban dolgozó idegenvezetők között. Az akció célja, hogy kiszűrjék a tevékenységüket feketén, bejelentés nélkül folytató idegenvezetőket.
Jóllehet, a kiszabható 60 ezer forintos bírság nem bír különösebb elrettentő erővel. A bírság emelését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének (MISZ) elnöke, Bálint Zoltán már több ízben is kérte az illetékes tárcáktól, de bevallása szerint mindhiába. A vitaindító fórumon szintén megjelent Bálint Zoltán kifogásolta, hogy bár kérésükkel két minisztert is megkerestek már, levelükre válasz eddig nem érkezett.
A fórumon szintén jelenlévő Dr. Kovács Miklós, turisztikai szakállamtitkár Bálint felvetésére reagálva elmondta: a szakállamtitkárság támogatja a bírság növelését. Kovács ugyanakkor elnézést kért, amiért a MISZ levelére eddig nem válaszoltak.
- Árufuvarozó vállalkozói szakképzés
- Mérlegképes könyvelő tanfolyam
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam
- Rendezvényszervező tanfolyam
- Szociális asszisztens (iskolarendszerben támogatottan is!)
- Társasházkezelő tanfolyam
- Telefonos és elektronikus ügyfélszolgálati asszisztens - call center (iskolarendszerben támogatottan is!)
- Utazásügyintéző + rendezvényszervező (iskolarendszerben támogatott!)
Miért válasszon minket?
Mert- Közel 40 éves szakmai múlttal rendelkezünk
- Közép-Európa egyik legnagyobb magán-oktatási intézménye vagyunk
- Országos képzési hálózattal rendelkezünk
- Számtalan szakmai kitüntetéssel ismerték el munkánkat
- A munkáltatók keresik a nálunk végzett szakembereket
- Évente közel 20 000 ember választ minket
- Igényesen válogatott tanári kar
- Rendkívül kedvező árakat kínálunk
- Részletfizetési lehetőséget biztosítunk
- Többféle képzési időpont közül választhat
- ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszert működtetünk
- Rendelkezünk felnőttképzési akkreditációval
- Szakképzési hozzájárulás terhére képezheti munkavállalóit
- Tudjuk, hogy iskolánk jövője hallgatóink elégedettségén múlik.
Mérlegképes könyvelő tanfolyam | Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam | Adótanácsadó tanfolyam | Valutapénztáros tanfoyam | Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó tanfolyam | Kereskedő, boltvezető tanfolyam | Idegenvezető tanfolyam
Legfrissebb hírek
További hírekTÁMOGATOTT TANFOLYAMOK BUDAPESTEN - TÁMOGATOTT OKJ KÉPZÉSEK
Tudja-e Ön, hogy élete során minden magyar állampolgár ...
PÓTFELVÉTELI 2012 - FELVÉTELI NÉLKÜL IS JÖHETSZ!
Ahogy azt a korábbi években is tettük, az idei tanévben ...
ÉRETTSÉGI UTÁNI KÉPZÉSEK, SZAKKÉPZÉS
Tudod-e, hogy az érettségi utáni képzések mindenki előtt nyitva állnak?
Pénzügyi-számviteli ügyintéző + bérügyintéző támogatott
Államilag támogatott pénzügyi-számviteli ügyintéző +
ÁFSZ TANFOLYAMOK! Keresse a www.afsz.hu oldalon!
Az ÁFSZ (Állami Foglalkoztatási Szolgálat) az álláskeresőknek nyújt segítséget.



