Melyek a keresett OKJ-s képzések?

Széles a kínálat az OKJ-s képzések piacán – országszerte csaknem 3 ezer helyen kínálnak képzéseket. Ugyanakkor nem árt körültekintőnek lenni a megfelelő tanfolyam kiválasztásánál. Hasonlóan a felsőoktatási diplomákhoz, a cégek nem feltétlenül a tanulók közt legnépszerűbb OKJ-s bizonyítványokra harapnak.

Egyre több frissen érettségizett vagy állástalan fiatal választ OKJ-s képzést a sikertelen felvételi utáni “évkitöltő” gyanánt – vagy épp a hatékonyabb munkaerő-piaci érvényesülés reményében. A kínálat széles. Becslések szerint a felnőttképzésbe éves szinten bekapcsolódó, mintegy 300-400 ezer fiatal országszerte több mint 3 ezer képzési hely közül válogathat. Az élethosszig tartó tanulás szlogenjének korában mindez persze jól hangzik. A bökkenő csupán annyi, hogy a cégek – hasonlóan a diplomákhoz – nem feltétlenül a fiatalok körében leginkább preferált OKJ-s végzettségeket fogadják kitörő örömmel.

Menő a fodrász és a masszőr kurzus

Rendkívül nagy az érdeklődés a műköröm-építő, a fodrász és a masszőr képzések iránt. Arról azonban nincs  statisztika, milyen szempontok alapján döntenek a fiatalok egy adott képzés mellett és mennyire vizsgálják meg előzetesen az elhelyezkedési lehetőségeket.

Mindeközben a munkaerőpiacon évek óta hiányszakmának számító területek képzéseit – például ács és asztalos képzéseket, de szinte az építőipar összes területe ide sorolható – jelentkezők hiányában gyakran el sem lehet indítani. Az ok: a hiányszakmákra jelentkezők többsége nem rendelkezik a szükséges nyolc általános iskolai végzettséggel. Vagy épp nincs idejük tanfolyamra járni, bár a szakképesítés kötelező lenne a munkavégzéshez.

Ráadásul a cégek részéről amúgy sem jellemző tömegesen beiskolázni az alkalmazottakat 1-1 képzésre. Ehelyett speciális, egyénileg felmerülő szakemberigény vagy hiány esetén képeztetnek át vagy tovább 1-1 főt. Ilyenkor keresik meg a képző intézményt a cégek például azzal, hogy szükségük lenne egy fürdőüzem – gépész képzésre.

A jogszabályok is alakítják az igényeket

Különösen megugrik a jelentkezők száma egy-egy képzési területen, ha a közelmúltban valamilyen jogszabályváltozás történt és a cégeknek rögtön lépniük kell. 2009.  május elseje óta például minden cégnél kötelező munkavédelmi szakembert foglalkoztatni. Ez a képzés így most nagyon keresettnek számít.

Pénzügyi tanfolyamok: mindig keresettek

Emellett örök kedvenc a tanfolyamot választók körében a pénzügyi és számviteli ügyintéző, az adótanácsadó, a mérlegképes könyvelő képzés. Népszerűek még a közbeszerzési referens, valamint a társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzések is. A trend ennek ellenére még mindig az, hogy csupán a képzésre jelentkezők nagyjából felének finanszírozza a munkáltató vagy a munkaügyi központ a képzést. Egyéb esetekben a tanulni vágyóknak önerőből kell állni a tanfolyam árát, ami a mai gazdasági helyzetből adódóan nehezen finanszírozható. “Ennek ellenére mindenkinek azt javaslom, hogy képezze magát, mert csak így tud megfelelni az új kihívásoknak a munkahelyén, vagy új munkahelyet találni.”

Ennyibe kerül a tanulás

Tanfolyamválasztásnál persze az árak sem elhanyagolandók. A képzések többsége a fővárosban általában 100-160 ezer forintért, míg vidéken 20-25 százalékkal olcsóbban érhetők el. De tekintettel a képző intézmények egyedi árképzési technikáira, egy-egy tanfolyam árkülönbözete több tízezer forint is lehet intézményenként. Megszólalóink arra is felhívták a figyelmet: bár köztudott, hogy a tanulni vágyók gyakran ár-érzékenyek és előszeretettel részesítik előnyben az olcsóbb tanfolyamokat, ennek ellenére célszerű körültekintően választani. Tudniillik az olcsóbb néha drágább. Többször is volt rá példa, hogy a túlságosan olcsó, de menet közben elégtelennek bizonyuló képzésről jelentkeztek át nevesebb iskolákba, hogy végül szakképesítést szerezhessenek.